Csinálj csodát

Birdy - Skinny Love

Csak szóljon a dal... (Vámpír naplók 2. évad 21. rész vége)

Egyszer lent, egyszer fent.

Megkönnyebbülést érzek. Végre kezdek kikászálódni a "depis" korszakomból, ami nem is igazán depis… vagy nem tudom… Nem tudom, hogy ami volt, és még van egy kicsit, az depresszió, vagy csak egyszerűen annyi, hogy sok rossz dolog jött egyszerre. Igazából nem is nagyon érdekel. Lényeg, hogy kezdek túl lenni a dolgokon, és kezdem újra élvezni az életet. Még mindig nem az igazi, de még mindig jobb, mint volt. Rájöttem, hogy mennyire igaz a régi mondás, "Az idő mindent megold…". Lehet sokan röhögnek mikor ezt meghallják, mert annyira lehetetlen helyzetben érzik magukat, hogy úgy gondolják, hogy semmi nem old meg semmit. Az élete úgy elvan cseszve, ahogy van. Én is a pofájába röhögtem volna annak, aki ezt mondja nekem pár nappal ezelőtt. De most… Azt mondanám, hogy beismerem, igaza volt. A legeslegfontosabb, hogy soha ne add fel! SOHA! Jó tudom, ezt mindenki tudja, a csapból is ez folyik, mindenki ezt hajtogatja, ha valakije rosszul érzi magát… De ha egyszer tényleg ez a megoldás? Ez a "gyógyír" a bánatra? Legyen mindig az előtted, hogy minden rossz után jó jön. Mint a hullám. Az sincs mindig fent… Egyszer lent, egyszer fent. Ugyanez van a boldogságszinttel. Van, hogy kicsit mélyebbre megy a hullám, és előfordulhat az is, hogy sokáig lent marad. De egyszer úgyis feljön… Mindenképpen fel kell jönnie. Legyen ez előtted. Légy erős. Mit érsz el azzal, ha feladod? Ha azt mondod: "áhh, engem nem érdekel semmi. Leszarok mindent!" Semmit. Csak még rosszabb lesz. Akarni kell, és el kell hinni, hogy lesz még jobb. Ha sikerül elhinni (ami elég nehéz, de nem lehetelten) akkor rövid időn belül valóra fog válni. Végre ÚJRA boldog leszel!

Ez most komoly?!

Hát ugye tegnap ballagtam a középiskolámból, és a legjobb barátom (aki egyben az osztálytársam is), miután visszamentünk a terembe az ünnepség után, hátrahívott, hogy beszélnünk kell. Erre én, hogy juj, mi történt? Gyere csak hátra, négyszemközt kell beszélnünk. Bevoltam tojva, hogy mi van, mert nagyon komoly volt. Leülök egy székre, ő áll, és járkál. Mondom mond már mi van ne húzd az időt! Ilyet szól, nem tudom, hol kezdjem... ne vedd meg a bérletet (VOLT fesztiválra a bérletet úgy terveztem, hogy ballagás után rögtön megyek megvenni a ballagási pénzből). Erre én kb. ":O" fej, ugyanis arra gondoltam, hogy nem tudunk menni stb. Erre elővesz az öltönye zsebéből egy borítékét, és átadja nekem, azzal, hogy nézzem meg mi van benne. És mi volt benne????? Egy egész HETES BÉRLET, ami ugye 20 000 ft. Hát annyira meglepődtem, hogy az valami hihetetlen. Most szerintetek? Ez mi ha nem egy legjobb barát legkedvesebb gesztusa? Fúúú, hihetetlen volt a gyerek, pedig még direkt beszéltük is, hogy mi nem ajándékozzuk meg egymást, hanem este elmegyünk bulizni és kész. Szóval elég keményen ért ez az egész. Több órán keresztül csak bámultam össze vissza, hogy ez most komoly?! Tényleg ezt adta nekem ajándékba? A ballagás után a családi ebéden is sokat agyaltam ezen. Ott volt a legjobb barátnőm is az ebédnél, és elmeséltem neki az elmúlt 1-2 hetemet, szóval így összességében emlékezetes kis nap volt. Este meg bejártuk a várost. Na az este is… Hogy mik történtek… Holnap kezdődnek az írásbelik. Jeeeeeeee!!!! Azért hiányozni fog a suli. Az osztály annyira nem, mert hát az összetartás egyenlő volt a 0-val, de maga a suli, a tanárok, a haverok azért fognak. :)

Az élet nehéz.

Többet szeretnék, de még nem lehet. Nem jött el az ideje. Én nem kérek túl sokat, és egyébként is ráérnek szép lassacskán a dolgok. Nem siettetem. Szerencsére már sokkal türelmesebb vagyok, mint régen. Sokat változtam. Idő kell még. Nem túl sok, de mégis megőrjít a várakozás. Sok minden van, ami jó ebben az "egészben", és ezekkel együtt vannak rossz dolgok is. De hát ez teljesen természetes. Ahol jó van, ott rossznak is kell lennie. El kéne döntenem, mit is akarok valójában az élettől… Miért küzdjek a végsőkig? Mi az, amit (vagy akit) igazán, tényleg teljes szívvel meg akarok szerezni? Magaménak akarom tudni. Nem érem be az átlaggal. Ezt értem mind az álmok, munka, csajok és egyebek terén. Válogatós vagyok, beismerem, de legyen ez a legnagyobb hibám, szerintem... Mi van akkor, ha az, amit annyira nagyon keresek, mindvégig előttem volt? És mind a mai napig nem vettem észre? Az élet nehéz. És benne JÓL élni, az időt JÓL kihasználni, még nehezebb...

Meg lett az (első) tetkóm!

Nagyon jól érzem magam. Bár az tény, hogy nem minden jó...

Kezdeném a rosszal. Suli. Ugye tanulás, tanulás, tanulás... De nem tanulok. :/ Magyar kisérettségiről elkéstem, és felfüggesztették. (magyarul elégtelen) Az a szerencse, hogy csak KISérettségi. Na de mind1. Így jártam... Ma volt a matek kisérettségi. Hát, mivel azt viszem tovább annak kéne a legjobbnak lennie. Annyit mondok hogy nagyon elszúrtam. Szóval van még mit átnéznem... :S

Ami jó: Meg lett az (első) tetkóm! Azért első, mert tuti, hogy lesz még. Már a harmadikat tervezem. :D

Gyakori kérdések:

Fájt? Úgy összességében nem, de volt egy-két hely, ahol azért összeszorítottam a fogaim, hogy „íjjj, ez fájt”. Főleg a középső vonalnál, és a tetején.

Mit jelképez? Aki olvasta már a blogom, az tudja, hogy 30 seconds to Mars a kedvenc bandám. Nekik az egyik szimbóluma. Neve, Triád. A bandának a felsőbb szintre lépést jelképezi.

Mennyi volt? 8 000 Ft.

Mennyi idő volt? Előkészületekkel együtt, cakli-pakli minden olyan 45-60 perc.

Aztán barátokkal minden rendben, és hát barátnő ügyileg is… ;) Várom a nyarat, a sok bulit, a fesztiválozást, és hogy végre vége legyen ennek a tanévnek. Eléggé lefárasztja az embert. :/

Aztán szerintem most ennyi.

Ellent mondani Önmagamnak

„most ez gonosz amit mondok, de most visszaüt ezekkel sok minden...”

Igen, teljesen jogosan mondtad ezt kedves barátom. Értem is mit akartál ezzel mondani. Viszont ha belegondolsz, hogy én pontosan miket is csináltam, akkor rájössz, hogy ez mégse ugyanaz. Tudom, sok mindenkiben hagytam kisebb vagy nagyobb sebet. Legtöbbször úgy, hogy meg se érdemelték. DE, (és itt a hangsúly) én NEM hagytam a dolgot ennyire kibontakozni. Egy-két hét volt mindegyiknél az egész történet. De nálam?? Az egyik több mint másfél évig, a másik meg hónapokon keresztül történt. Ők lettek volna azok, akiket tényleg, tiszta szívemből tudtam volna szeretni. Sajnos nem éltek a lehetőséggel. Többet pedig nem tudtam volna nyújtani nekik… És a legdurvább az, hogy majdnem hogy ugyanazzal az okkal utasítottak vissza. Szeretnek, de hát a barátság… Tudod… én tojok a barátságra ilyenkor. Nem fogom őket megérteni. És már elegem van ebből! Képes lettem volna váltani. Ellent mondani Önmagamnak. Mi ez, ha nem feltétlen szeretet?!

Jól tudom, hogy a szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, páratlan, irányíthatatlan is, és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyűlölettel. Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit. Nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért.

Nem tudok betelni velük...

Napok óta azon gondolkozom, (közeledik a nagy nap, mikor a testemre egy triád lesz tetoválva) hogy miért pont 30 seconds to Mars? Miért ők lettek a kedvenceim? Miért tudom őket éjjel-nappal hallgatni, nézni koncert felvételeket stb. MIÉRT? (szerintem sose tudom meg a választ erre a kérdésemre.) Érdekes még az is, hogy ugye 3-4 éve ismerem őket... Nem hogy "hűlne" ez a rajongás, (vagy mint más kedvenc együtteseknél: egyszer nagyon hallgatom, aztán egy ideig leállok, nem veszem elő a dalaikat, aztán fél év múlva megint meghallgatom) hanem éppen hogy egyre jobban nő a rajongás feléjük. Egyre jobban vagyok ott, hogy nem tudok betelni velük. Egyszerűen maga a zene, a stílus, amit képviselnek... MINDEN! Bátran kijelenthetem, hogy a 30 Seconds to Mars lét elemem lett. Néha már magamnak is sok vagyok, például hogy akármiről beszélgessek a barátaimmal, valahogy mindig szóba hozom a bandát. Nem mintha baj lenne, csak hát ja... Nem mindenki van "ennyire" oda értük. :)

Szeretlek

Mikor jön el? Tudja, hogy egyszer eljön, de mégis mikor? Egyszer… Hamar... Ő nem egy türelmes ember. Nagyon nem, és ezt sokan tudják róla. Talán nem érdemli meg? Rajta kívül mindenki más boldog, ő miért nem lehet az? Mit csinál rosszul? Min kell változtatnia? Képes bármiben megváltozni, csak kapja meg végre azt, vagyis akit ennyire nagyon szeretne. Legyen ott mellette, és soha ne menyjen el. Maradjanak ott egymásnak. Hosszú percekig csak feküdni egymás mellett összebújva, és némán nézni az eget. Egy csókot nyomni a homlokára és azt mondani: Szeretlek.

Várt...

Csak ült a padon, és bámult maga elé

Senki nem volt a közelben. Csak ő, egymaga.

Várt…

Hallgatta a szél susogását

A távoli utcákon lévő kocsik zaját.

Nagy volt a csönd.

Ránézett az órájára, és tovább

Várt…

Elképzelte magában, hogy milyen is a lány.

Mit kedvel benne, mi az, ami megfogta?

Várt…

Annyi minden lejátszódott a fejében

Csupán a köszönést százszor, ezerszer

Gondolta át újra, és újra.

Mit mondjon? Hogy mondja?

Várt…

Ismét ránézett az órájára.

Régóta vár. Talán, túl régóta.

Nem fog már eljönni. Már nem.

Felhajtotta fejét, és körbenézett.

Sehol senki. Majd felállt, tett

Egy kört a pad körül, de lassan,

Hogy több ideje legyen a lánynak odaérni.

Visszaérkezett a pad elé. Még mindig senki.

Várt…

Amennyire kalimpált a szíve izgalmában,

Most visszaállt a normális tempóba.

Elindult a kuka felé, és beledobta a csokrot.

Azt a szép, és drága csokrot.

Zsebre tette a kezét, és elindult haza.

Nem várt többé…

Vagy legalábbis bennem tutira...

Március a kedvenc hónapom. 7. szülinapom, 17. névnapom.

Ott kezdem a beszámolót, hogy az egyik legjobb barátommal gondjaink voltak. (Múltkor róla írtam volna a bejegyzést, csak mint olvashattátok, kitörlődött.-.-') 3 hétig nem beszéltünk egymással se semmi. Még szülinapom napján se mondta, hogy boldog szülinapot, csak kiírta a facebookra. Amit be kell hogy valljak, elég szarul eset, ugyanis aznap mellette is ültem a suliba. Szóval annyit simán odabökhetett volna, hogy: "Boldog Szülinapot te k*cs*g!" Na de mind1. Azóta megbeszéltük, és kibékültünk, igaz, már nem olyan a barátságunk mint régen, mivel hát ez a 3  hét nagy nyomott hagyott bennünk. Vagy legalábbis bennem tutira. 7. ugye hétfő volt. Azon a héten pénteken elmentünk városba kocsmázgatni stb. Hát kicsit többet ittam a kelleténél (igaz, az is volt a terv:D) és hát akkora állat voltam (nem mintha józanul nem lennék az) hogy még a rendőrök is "elbeszélgettek" velem. Közterületen pisikéltem... Azt mondták nem kapok pénzbüntetést, csak egy ejnye-bejnye papírt, amit haza küldenek a szülőkhöz. Azóta se kaptam/tuk még meg. Pedig már nagyon várom. Emlék marad arról az estéről. Aztán másnap a kedves barátaim szerveztek nekem egy meglepetés bulit. Jól sikerült viszonylag. Annyira nem volt buli hangulat, de legalább jókat dumáltunk, játszottunk, ettünk és persze ajándékoztunk. Kaptam például egy rekesz Heinekent! :P Amiből még mindig van pár üveg, úgyhogy a ma esti buli előtt jön át Bobby kicsit sörözgetni. Szóval ha a péntek-szombatot nézzük emlékezetes kis szülinap volt a tavalyihoz képest. 18 éves lettem tavaly, és annyit ittam, hogy 10-kor mondtam a többieknek, hogy "bocsi srácok én leléptem, nem bírom már tovább nagyon rosszul vagyok" Ebbe az a poén, hogy pont az ünnepelt nem volt ott velük bulizni.

Egyébként meg jól telik a kis életem. Csajozgatok, bulizok, csavargunk stb. Csak tanulás nincs, pedig hát idén van érettségi. De most már TÉNYLEG NEKI ÁLLOK TANULNI!

Várom a nyarat... VOLT fesztivál: 30 seconds to mars, Sum 41, My Chemical Romance, Dub Fx, Pendulum stb; BAKCS (baráti társaságom) nyaralás és még kitudja mit tartogat a nyár. :P ;)

Jaj, már majdnem el is felejtettem! Azon az estén, amikor megbeszéltük Bobbyval a dolgokat, a gyerek OLYAN pityókás állapotban volt. Fúúú.... Hihetetlen volt komolyan! Olyanokat borult... Hát nagyon állat volt. Ennyire részegen talán még nem is láttam! x'D

Ilyen nincs! -.-

Húúú de kib*szottul ideges vagyok. Írtam egy bejegyzést, még hozza elég komoly témával kapcsolatban, és eltűnt. Nem kis időmbe telt megírnom, erre eltűnik... ÁÁÁ. Komolyan, ilyen nincs! :@ Újra meg nem fogom írni, mivel másodjára már úgysem lesz ugyanaz, és lehet hogy újból már nem jönnek át a dolgok.

ui: Ezt bezzeg elmentette... -.-

Mégis csak sikerült valamit összeszednem

Hol is kezdjem? Igazából nincs semmi témám. Csak kedvem van írni. Az elmúlt napokban történtek velem dolgok (mint minden átlagos emberrel). Jók és rosszak egyaránt. Ezzel nem is lenne baj, csakhogy van egy-két dolog, amin szívem szerint változtatnék. Akár magamon, akár mással való kapcsolatomban, bármi. Mégsem teszem. Nem tudom miért van ez. Lusta vagyok? Nem is  olyan fontos? Mégse érdekel annyira a dolog? I don't know. Olyan is van, hogy szeretnék valami újba belekezdeni, ott is van előttem a lehetőség, rám vár, de mégsem merek tovább lépni. Sokat változtam és változok a mai napig. Nagyon sokszor a barátaimmal folytatott kommunikációk során én voltam a "mesélő", és kértem tőlük a véleményeket, esetleg tanácsokat. Aki ismer, az tudja, hogy sokat tudok beszélni. NAGYON sokat. Mostanában mégis, fordult a kocka. Azt vettem észre, hogy egyre több barátomnál van olyan helyzet, hogy én veszem fel a tanácsadó szerepet. Ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebbet beszélek, mivel hát én vagyok a "hallgató". Ezt akárhogy is nézzük, mindenképpen jó. Ugyanis nem vagyok már annyira önző, és tudják a barátaim azt, hogy rám bármikor számíthatnak, mellettük állok. Szeretem őket, mindennél fontosabbak, de ezt már elég sokszor hangoztattam itt a blogomban. (Lehet már kicsit uncsi is.) Nem győzöm megköszönni/meghálálni azt a sok segítséget és megértést amit tőlük kaptam és kapok.

A napokban újra találkoztam egy érdekes kérdéssel. Így hangzott: "Kit választanál? A csajod/pasid, vagy a legjobb barátod/id?" Az van, hogy szerintem erre a kérdésre teljesen egyértelmű a válasz. Legalábbis én úgy gondolom, hogy az utóbbi a helyes. Ő bennük meglehet bízni, és tuti, hogy sosem fognak átverni. Nem kell félni attól, hogy elhagynak. Igaz, ebbe még én is beletudok kötni. Ugyanis volt egy legjobb barátnőm (kb. 6 évig), akivel olyanok voltunk mint a testvérek, minden nap együtt voltunk. Aztán egyszer csak úgy megbántott, hogy ma már soha az életben nem tudnék megbocsátani neki, és elérte azt, hogy ennek a tapasztalatnak köszönhetően nehezebben nyílok meg az embereknek. Ebben az legdurvább, hogy természetesen volt más legjobb barátja is rajtam kívül (nem is egy), és még őket is elmarta maga mellől, egy pasi miatt. A gyerekkori barátait, minden fontos embert eldobott 1 pasiért. De hát az ő dolga. Biztos megérte neki.

Úgy látom mégis csak sikerült valamit összeszednem. Pedig tényleg úgy ültem neki, hogy nem volt semmi ötletem miről írjak.

 Akármennyire meglepő, ez bizony magyar zene. Ilyenkor jövök rá(és szerintem nem csak én), hogy azért van, ami értékelhető/szép ebben az országban. Gyönyörű!