Csinálj csodát

Ez a vonat elment...

Van egy személy az életedben, aki éveken keresztül a barátod volt. Mindegy mennyire szoros, lényeg, hogy elég jól ismeritek egymást... Egyszercsak eljön egy pillanat, amikor úgy nézel rá, mint egy NŐre/FÉRFIre. Egyre jobban bejön neked, és kezdesz próbálkozni nála. Találkozgattok, barátságosan ölelgetitek egymást, jókat dumálgattok, együtt nevettek. Csakhogy, nagyon valószínű, hogy ő játszik az érzéseiddel. Ezt te nem igazán veszed észre, annyira odavagy érte. Egyik pillanatban minden jó, azt hiszed, hogy okés, aztán a következő pillanatban csinál vagy mond egy olyat, amitől vissza ugrik az egész a kiindulási pontba. Ez így megy napokon, heteken, hónapokon keresztül. Egyszer csak beleunsz, vagy jobbik esetben a barátaid, akik melletted állnak észhez térítenek. Aztán elmondod neki az érzéseid, és rákérdezel, hogy most akkor mégis mivan? Ő érez-e valamit? Ekkor jön a szokásos mondat: Maradjunk csak barátok. (gondolom most sokaknak összerándult a gyomra...) Beletörődsz abba, hogy ebből nem lesz semmi. Nagy nehezen túllépsz rajta, annak ellenére, hogy még a mai napig is minden nap látod. Tovább lépsz... Eltellik pár nap, hét és összeismerkedsz egy új lánnyal/sráccal, akivel nagyon jól érzed magad, és tegyük fel, össze is jöttök. Végre jól esik neked, hogy az érzések már nem csak egyirányúak, hanem kétirányúak. Te is oda vagy érte, és ő is te érted. Minden happy. :) Aztán fordul a kocka... TE leszel az, aki nem akarja az eddig akart személyt. Ő viszont... nem is tudom... elkezd utánad érdeklődni, flörtölgetni. Véleményem szerint két dolog hozhatja ezt ki. 1. hogy megtudta, hogy túlléptél rajta, és van barántőd/barátod. Hoppá, észbe kap, hogy talán neki mégiscsak kellesz és megakar szerezni magának. 2. megtudta, hogy túlléptél rajta, és van barátnőd/barátod, és rájön, hogy mostantól nem fogsz neki bókolni, kedveskedni. Ez az egonak valjuk be, kevésbé esik jól, mintha kedveskednének. Akármennyire is nem jön be nekünk valaki, azért jól esik (akár egy picit is), hogy van valaki, akinek bejövünk, és talán bármit megtenne értünk. Na, de visszatérve. Sajnos a személynek rá kell jönnie arra, hogy bizony... ez a vonat elment... :/ :)

Aki nekem kéne, annak én Nem Kellek. Akinek kellek, az meg nekem Nem kell.

Bárcsak soha ne lenne vége...

Péntek (01.21.) egy felejthetetlen nap lett az életemben. A szalagavatóm napja. Már 3 éve vártam azt, hogy eljöjjön az idő, mikor keringőzünk, majd szalagot tűznek, vacsora, és végül egy hatalmas buli a barátaimmal.

Mint minden nap, ez is a reggel kezdődött. Sportcsarnokba kellett menni, ugyanis délután ott lesz a szalagavató. Le próbáltuk a vejövetelt, a leülést, a tűzést, és a táncot is. 11 körül mindenki hazamehetett. Itthon még gyors ledöltem egy picit aludni, zenét hallgattam stb. vártam az estét. 16:00-kor vissza a sportcsarnokba (de már öltönybe). Imádom az öltönyöket. Nem csak azért mert Barney filing (Így jártam anyátokkal sorozat), hanem mert elegáns és férfias szerintem, ha egy férfi öltönybe van. Nagyon szép volt minden. Rengetegen eljöttek megnézni, ha jól emlékszem kb. 900 ember.

Táncunk:

 És egy kép, mikor az ofőm feltűzi a szalagot:

Majd a tűzés után jött a fotós rész. Lejöttek a szülök, rokonok, barátok és lehetett fényképezni. Majd mentünk a vacsorára. Nagyon durva volt. Eddig egyszer nem lehetett érezni az osztályomba azt érzést, hogy: összetartás. Viszont erre a fél órára mindenki kedves volt, szinte mindenki mosolygott és ezt tök jó volt látni. Haza jöttem, átöltöztem és mentünk a csajokkal a dizsibe. (Bobby nem tartott velünk, mert nem az a diszkós fajta. Bár, én se. Engem a rock éltet. ;) ) Nagyon jót buliztunk, táncikáltunk stb. Ott a helyszínen megbeszéltem az egész napot, és az érzéseimet egy lány iránt, egy számomra fontos emberrel. Akiről nagyon kevesen tudják, hogy ami köztünk van, az egy nagyon jó barátság. Éjfélkor hívtam a csajoknak egy taxit, hogy mennyenek először is felvenni a Bobbyt, majd az est következő pontjára, Cinti "házibulijára". Én még ott maradtam egy picit, mert 2 csajjal is tök elvoltam. Aztán mikor meguntam, hívtam egy taxit és csatlakoztam a többiekhez. Cinti bulijára rengeteg piát vettünk, aztán ha jól tudom a fele nem fogyott el. Nem baj, majd a következő bulira nem kell bevásárolni. :P Cintinél kicsit bepunnyadtam, hála egy lánynak... Akitől nem tudok szabadulni, akármennyire is szeretnék... Azon vettem észre magam, hogy tök sokat agyalok, majd ledölök a kanapéra és elalszok. Mellettem meg 5-6 ember játszik, dumálnak röhögnek stb. Szombat 11 óra. Vagy a Cinti, vagy a Szepi (Cinti kutyája) keltett fel. Mindegy is. Mondta a Cinti, hogy anyum hívott telón, és hogy állítólag nagyon pipa rám ,hogy nem hívtam fel, hogy ott alszok nála. De azóta mindent megbeszéltem itthon, úgyhogy minden happy. :D Másképpen terveztem a bulis részt. Barátokkal társasozást, iszogatás stb. Nekik meg is volt ez, viszont én nekem már csak alvás maradt.

Zárás képpen, nem volt annyira rossz. Sőt, az ünnepség csodálatos volt. Ha tehetném visszapörgetném az időt, hogy újra és újra átéljem azt másfél órát. Az ünnepség alatt, volt egy fél perc, ami nagyon nagy erőt adott nekem. Akkor, ott, elkapott az az érzés,  amire azt szoktuk mondani, hogy "bárcsak soha ne lenne vége". Ezt csak 4 ember tudja, melyik volt az a pont, ami maga volt a tökély...

STAR WARS: A New Hope kicsit másképp

Hát emberek, ezt meg kell néznetek! :D Nagyon nagy lett! :D

sendables.jibjab.com/view/BoSfjbJEGhe8qrJL

Valami elromlott...

Majdnem 2 hónap után visszatérek. Azért nem írtam, mert mostanában semmi ihletem nem volt. Nem hogy a bloggal, de a könyvemmel se haladtam semmit. Nem tudok már írni, akármennyire is szeretnék. Valami elromlott. De mivel a mai napig mondják (néha-néha), hogy rossz kedvük volt, megnézték a blogom, és máris jobb kedvük lett. És mivel már említettem, hogy imádom mikor rajtam nevetnek, (vagy örömet okozok az embereknek), új erőre kaptam, hogy vissza jöjjek, és írjak. Hátha újra menni fog. Bízzunk benne... :)

A minden napjaimat teljesen lefoglalja a 12. év. Érettségire készülés, nyelvvizsga másfél hónap múlva, továbbtanulás, milyen sulit válasszak stb. Nagyon gáz ez az év. Ne várja senki! :D Viszont mindennek megvan a jó oldala. Pénteken szalagavató, amit már nagyon régóta várok. Szép ruhák (öltönyök:P) keringő, szalagtűzés, majd vacsora és végül hatalmas buli. Ajjjjj de várom már. :D

Egyenlőre ennyi. Örülök, hogy ennyit sikerült most összeszedni. ;)

Ja, és így utólag is Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak! :)

Már több mint egy éve ennek

Veled is volt már ilyen? Nem tudom mi van velem mostanában. Olyan korszakomat élem, amikor néhány film adott pontján, (általában a végén) egy kicsit érzelmesebb jelenet következik, bekönnyezem. Nem sírok! hanem csak bekönnyezem. Legyen az egy új, eddig még nem látott mese; vagy régi gyerekkori mese(Walt Disney), amit az elejétől végéig szóról szóra tudok, esetleg vígjáték, de meghatódom. Eddig összvissz két film volt, ami úgy igazán "megütött". Ezek pedig nem más, mint a Titanic, és a Hacsi-A leghűségesebb barát. Ajánlom mindenkinek, főleg az utóbbit. Igaz, nekem érzelmesebb a Hacsi film mint a  Titanic. Benji (a volt kutyám). R.I.P. Aki ismer, az tudja a történetét. Valamelyik nap eskü megnézek egy romantikus filmet, kíváncsi vagyok azt hogy fogadom. :D De érdekes, hogy egy drámát is megnéztem a napokban, azon meg nem volt semmi. Lehet azért, mert vámpíros film volt... :) (Interjú a vámpírral, igazi klasszikus).

Nehogy azt higgyétek, hogy depressziós vagyok, mert mostanában ilyen szomorú bejegyzéseket írok... Nem. Szerintem csak komolyodom. Igazából szinte minden jó. Egyik nap kicsit rosszabb, másik nap tök jó. Váltakozó. Régen csak vidám, és hülye bejegyzéseket lehetett találni nálam. Azokat mindenki dícsérte, hogy "Tök jó olvasni a blogod, mert jókat röhögk rajta."stb. Igazából azért is kezdtem ezt az egész blogozást. Mivel szeretem megnevettetni az embereket. Már több mint egy éve ennek. (első bejegyzésem: 2009.11.17.)  De ezt a feladatot átadtam teljes mértékben a mindennapoknak. Akik velem vannak, azokat általában sikerül megnevettetnem. Ide meg inkább kiírom magamból azt, amit éppen ki kell. Igazából  a legtöbb ember ezért is ír. EZalatt az 1-2 év alatt sokat fejlődtem. Vagyis inkább komolyodtam. Másképpen látom az életet. Akárhogy is nézzük, ez jó. Azt hittem már sose jön el "ez" az idő. :D

Így egy év után, köszönöm az eddigi "támogatást" és azt, hogy vannak, akiket érdekel az a sok bolondság, amiket írok. (L)

Készültem arra, hogy mikor egy éves lesz a blogom muszáj lesz írni valamit. Teljesen kiment a fejemből. Erre mit látok? Teljesen véletlenül pont írtam 17.én. VÉLETLEN lett volna????

Félrevezetés vagy félreértés?

Félrevezetés vagy félreértés? Adott egy ember. Legyen az fiú vagy lány. Teljesen mindegy. Régóta figyeled, szimpatizálsz vele. Aztán eljön végre az az idő, mikor végre elkezded megismerni. Esélyt kapsz arra, hogy az élete részévé válj. Akár mint haver, barát, vagy akár több. Ahogy tellnek a napok, hetek, esetleg hónapok egyre közelebb kerültök egymáshoz. Minden bizonnyal eljön az a pont, amikor az egyik többet szeretne a másiktól. Megfordul a fejében, hogy mi lenne, ha több lenne mint barátság? És ő elkezdi adni azokat a bizonyos "jeleket". A másik, ezeket vagy észre veszi, vagy nem. Ha észreveszi, akkor vagy ő is viszonozza ezt az érzést, vagy beszél a másikkal, hogy maradjanak inkább csak barátok. A legrosszabb eset, mikor teljesen tudatlanul, de ő is adja a "jeleket". Ahogy tellik az idő, és a "jelek" folyamatosan járnak ide-oda, az első "jelt adó" már szeretne a következő lépcsőfokra lépni. Sajnos ekkor (vagy rosszabb esetben még később) értesül arról, hogy félreértette a másikat. Valljuk be, nem éppen a legjobb helyzetek közé sorolható ez a helyzet. Mikor az ember azzal tudatosul, hogy heteken keresztül a semmire épített. Ilyenkor a legjobb úgy felfogni a dolgokat, hogy megpróbáltad. Mindent megtettél a dolog érdekében, de sajnos nem jött össze. Maradtok barátok, és tovább keresel. Az is lehet, hogy mindvégig előtted volt az a személy, akivel talán több is lehetne, mint barátság. Csak figyelmesen körül kell nézni...

Sok ember nem szokott sírni

Sok ember nem szokott sírni. Vagy azért mert nem tud, esetleg nincs rá oka, ugyanis annyira boldog és zavartalan az élete, hogy nincs szüksége sírásra, vagy pedig azért, mert úgy gondolja, hogy a sírás úgymond "ciki". Főleg a férfiak gondolják így. Én szerintem nincs ebben semmi szégyelni való. A sírás egy teljesen természetes emberi cselekvés. Sírás. Nem éppen a pozitív dolgok jutnak eszünkbe erről a szóról. Ám mégis, ha belegondolunk, "megtisztulunk". Kisírjuk a fájdalmat magunkból, és remélhetőleg sokkal könnyebb lesz minden.  A pszichológusok azt mondják, hogy a sírás a lelki feszültségek természetes levezető szelepe, amelyet nem szabad visszafojtani... Két nappal ezelőtt, a családom utáni legfontosabb emberrel volt egy nagyon komoly beszélgetésünk. Megnyíltam előtte, méghozzá nagyon durván. Nem tagadom, volt bennem egy kis alkohol, ami segített ebben a kitárulkozásban. Ez egyébként már egyszer megtörtént velünk. Csak akkor fordítva volt a szerep felosztás. Ő volt az én helyemben, és én az övében. Nagyon rendes volt tőle, hogy végig hallgatott. Az elmúlt 2 évem fájdalmai jöttek ki egyszerre.  Nem tudom miért, de egyik pillanatról a másikra megindult bennem, mint egy  hegyomlás és onnantól kezdve nem volt megállás. Az életem eddigi legnagyobb csalódása, barátok, család stb. Nagyon szeretem őt. Örökké fogom!

"Mivel embernek születtél, jogod van gyengeségedhez. Okod van rá, hogy aggódj, vagy sírj, ha bánat ér."

They are awesome!

Nem mondható rózsásnak a helyzet...

Huh... Majdnem egy hónapja nem írtam. Nem azért, mert nem akartam. Sőt! Nagyon is akarok írni. Mostanában megint előjött ez az "írni" vágy. Az mindegy, hogy mit, blogot, könyvet, vagy valami kis rövid szöveget, de valamit írjak. A gond az, hogy nincs időm, és a legnagyobb gond pedig, hogy nincs IHLET. Ami valljuk be alapvető az íráshoz. Az egyik irodalom órán szóba is került az írás. Régen, és ma, hogy elterjedtek a blogok stb. Arról is szó került, hogy álltalában este szoktak írni a "költők" vagy bloggerek éppen ahogy tetszik... Ugyanis akkor van csend, magány és az ember akkor tud a legjobban kibontakozni. Jobban tud koncentrálni az írásra. Az én írásaim (készülő könyv, blog bejegyzések) 80%-a is este írodtak. Ezt viszont délután 17:51-kor írom. Most is csak azért írom, mert nem akarok menni tanulni. Inkább írok. Lekéne erről szoknom, hogy minden fontosabb a tanulásnál. 12. év. Ettől az évtől függ az életem. Lassan rájövök. Remélem...

Napjaimat mostanában lefoglalja egy bizonyos személy... Akiről még nem mesélnék semmit. Barátaimmal minden rendben. Hála istennek már egy ideje nem volt veszekedés. (KOPP-KOPP-KOPP) Viszont itthon, nem mondható rózsásnak a helyzet...

Még említésre méltó: Lenyírtam a hajam, méghozzá mohawk-ot vágattam. Nagyon féltem, hogy nem fog jól állni és sokan lehurrogják, ám pont az ellenkezője történt. 1 embertől kaptam negatívumot, többi embernek bejött. Még így majdnem 2 hét után is mondják ismerősök: "Szia Patrik! K*rva jó a hajad!" Amire a válasz mindig ugyanaz: "Köszönöm. ;)"

Emiatt az ember miatt lett ilyen a hajam: (Jared Leto a 30 seconds to mars együttes frontembere)

Tehát így telnek a napjaim.

Kemény ez a hét. Először is azért, mert csinálják a házunkat. Beázott a szobám, meg egy kicsit a nappalink is. Mivel apám ezzel foglalkozik, ezért neki is állt ínyektálni, majd jöttek a festők és elkezdték az ő munkájukat. Úgy volt, hogy szerda este lesz kész. Annyira ügyesek, hogy kiderült, hogy csak hétvégére lesznek készen. Anyám kicsit feszült lett, mivel a fél lakásban nem lehet élni se semmi. Csak a húgom szobája, a hálószoba és a fürdőszoba ami jó. Mivel a szobámba annyira tudok bemenni, hogy új ruhát vegyek ki a szekrényemből (semmi mást, még sulis könyveket se), ezért a hetet a mamáméknál töltöm. Nem is lenne rossz, de olyan film/net/zene hiányom van már.. :/ Meg barátokkal is alig tudok beszélni, max akkor, ha találkozom velük délutánonként.

Más téma. Voltam dolgozni kedd éjszaka, meg szerda délelőtt. Kedden A Budakeszi Tescoba voltam leltározni. Szereztem pár új havert, meg ott volt velem Bobby is, szóval elég jó volt a hangulat. Annak ellenére, hogy 12 óra volt, elég hamar lejárt. Szerdán pedig a papírgyárba voltam, ami borzalmas volt, és nem azért mert nehéz a munka. Épp ellenkezőleg. Nagyon könnyű. A rossz az, hogy rendkívül unalmas, ha nincs veled senki (és márpedig nem volt velem senki, csak két öreg nyanya) és egész délelőtt egyhelyben kell állni. De nézzük a jó oldalát. Kapok érte pénzt, és nem kell suliba menni. :)

Tehát így telnek a napjaim.

Csak a két véglet van

Veled is volt már olyan, hogy nem tudtad mivel segítenél egy olyan személyen, aki nagyon-nagyon közel áll hozzád? Csak a két véglet van. Vagy segítesz rajta, megoldod pár problémáját, boldog lesz, vagy pedig úgy elrontod a többéves barátságotokat, hogy akár örökre megutálhat. Na, én most e kettő között ingázok. Nem tudom mit tegyek. Sajnos döntenem kell, hogy merek-e kockáztatni, vagy nem. Teljesen mint egy játék. Kockáztatni... Mégis, sajnos ez a valódi ÉLET, ahol mindennek komoly következménye lehet. Ez nem egy játék, ahol ha elrontod, vissza lépsz, és újra kezdheted az egészet. Itt nem lehet ilyet csinálni. Nem játszhatunk saját, illetve mások életével.

Még egy fontos dolog hátra van

Elég ritkán írok blogot. Sajnos. Nincs nagyon érdekes mesélni valóm, netem is alig van mostanában. Most is csak azért írok, mert Patyesz barátom is írja a blogját. (oldalt megtalálod a blogjának a linkjét)

Mi történik mostanában velem? Nos, végre kezdenek helyre jönni a dolgok. Anyummal már szinte minden rendben, barátaimmal a hétvégén megbeszéltem mindent, ami az utóbbi időben történt. Nagyon sok félreértés és kavarás volt. Végre (talán először) összeültünk sokan. Sajnos most sem sikerült úgy "teljesen", mert 1 ember nem jött el. De legalább a 11-ből 10-en megbeszéltük a dolgokat. Ez a NAGY beszélgetés még közelebb hozott minket egymáshoz. Az alatt az 1-2 óra alatt (legalábbis én úgy érzem) még jobban megismertük egymást. Mindenki inteligensen végig hallgatta a másikat, és utána mindenki elmondta róla a véleményét. Nagy szerelmi bánatom végre helyre állt, és visszatértem a szokásos... hogy is mondjam... NÉZETEIMHEZ. (Akik ismernek tudják mire gondolok. ;) ) Vagyis minden rendben van. Egyenlőre. De sajnos még egy fontos dolog hátra van. Ami legfőképpen a legrégebbi, legeslegjobb barátommal kapcsolatos...

A "szép" Mansontól számomra egy tetszetős szám: